Versvasárnap #21

Vurst Vanda

Telik

Eme zordon helyen
leláncolt az élet,
menedékem: már csak
a saját testem védhet.

Itt kavarognak bennem
a zengzetes szavak,
s lassan közelebb lépnek,
hogy vállon ragadjanak.

Messze visz most innen,
elcsal az emlékezet.
Eléd tárok –nézd hát-
titkos, elzárt képeket.

Nincs itt már senki,
elment a sok idegen.
Merengőn nézek át
a tovatűnő éveken.

Télre tavasz jön,
az éjjelre hajnal.
Mosolyogni próbálok,
kiflit eszek vajjal.

Rendje van a létnek,
bár kell néha a csók.
Változik a holdfény,
de marad, ami volt.

A képzelet olykor
kiszáradt izmokat szakít,
de az akarat az időn
nagyokat taszít.

(2007.)

Versvasárnap #18

Vurst Vanda

cím nélkül

Ott, ahol büszkén állnak azok
a néma, nagy hegyek,
ott még lovon jár az est,
de messzire kerüli azt a helyet…

Lenn a völgyben kúszik egy folyó,
a sötétlő erdőben lúdvércek laknak.
Elűzik a farkasokat, hátha
valaha zsákmányukhoz jutnak…

Lassan a homály fojtja meg a házat,
vihar törte be a kicsiny ablakot.
A szennyes eső a foszlott
függönyre mintákat foltozott.

A sírdogáló eszerja leszakadt.
Körül csak a fák suttognak félve.
Idegen szél jár már csak
hazudni erre a vidékre.

Beomlott öreg kandalló,
a vöröses téglákon korom.
Megroskadt kecskebőrös hintaszék.
Sárga, megperzselt képek a falon.

Az asztalon ottfeledett borosbögrék.
Szegre akasztva egy feslett tarisznya.
A ládára dobva egy megszáradt ing.
Egy rég nem használt, míves pipa.

Égett gyufaszálak, gyertyacsonkok.
Szúrágta bútortörmelék.
Szakadt állatbőrök
a poros padlón szerteszét.

A romokat jeges szemmel
figyelik fentről a csillagok.
Aki várt, nyugatra ment innen,
csak véres nyomokat hagyott.

2007.

Versvasárnap #17

Vurst Vanda

Angyal

 

Mikor megszületett,

fényes volt és tiszta,

a szeretet az, ami

a világra hozta.

Mindig a nap felé utazott,

ha sütötte az arcát,

magában mosolygott.

Tűzbe esett a lelke,

s ő énekelt felette.

Aztán véres könnye hullt,

s többé egy szót se szólt.

Lassan lélegzik,

a szíve hallgat.

Vállát nekiveti

az öreg téglafalnak.

Altatódalt dúdol,

pedig tudja, hogy

helyette senki se szólhat.

Régi meséket kötött

a hajába úgy látom,

el akar bújni, ne lásson

senki át a homályon.

Tőle volt szép minden nyár,

most fáradtnak tűnik,

a remények végén jár.

Úgy sír, mint akinek

az anyja halt meg.

Ma elalszik s nem

kel fel holnap.

Kincse az emlékei és

a becsülete voltak.

Nem vár eztán semmit,

csak hogy érjen már haza.

Csillagtalan éjszakán

úgy tett ez a lélek,

ahogy a dombon

a pásztortüzek égnek.

Zavaros szemében

öreg utak képe,

porlepett ingét a

hazug szél megtépte.

Ok nélkül reszket,

most nem bántja senki.

Csak épp nincs ereje

innen tovább menni.

Én se tudom, mi lelte,

hirtelen felszökött a láza,

aludtunk és másnapra

elsorvadt a szárnya.

( 2008.03.20-21.)

Versvasárnap #16

Vurst Vanda

Akkor jöttél

011Akkor jöttél, mikor nem is vártalak.
Csak a szerencsén múlt, hogy ki nem zártalak.
Gyere gyorsan be a házba, vesd le átázott ingedet,
hozok neked forralt bort és mesélj el mindent, amit lehet!

Mondd el, milyen volt eddig az utad,
s voltak-e olyanok, kik neked ártottak?
Emlékezz arra, ha átsegített valaki a szakadék felett,
s beszélj a lányról, aki rád nevetett!

Nézz végig rajtam, nem kérek sokat,
szeretném, ha megértenéd ezeket a sorokat!
De ha benned is van még becsület,
csak őszintén vesd reám szemedet!

Úgy nézz rám, hogy érezzem,
bízhatok benned és most nem tévedtem.
Ahogy odakint az erdőt az eső mossa,
úgy szólj, hogy elhiggyem, szavad éppoly tiszta.

017Ülj csak oda a kecskebőrös hintaszékbe,
addig én fát hozok, hogy rakjak a tűzre.
Örülök, hogy ideértél hozzám,
hisz lassan már ruháim alá is bebújt a magány.

Velem volt mindig, ott hordoztam tarisznyámban,
mikor a virradó hajnalokon már az erdőn jártam.
Feljebb voltam a nagy folyónál, messze,
hiába rejtőztem a nád közé, titkolt könnyeimet kileste.

Önmagukba olvadnak a gyertyák a kandalló peremén.
A falakon rajzok, rajtuk a megsárgult remény.
Suttogó fák közé ömlik be az alaktalan homály.
Az eszterja a múló időket siratja talán.

001A nagy hegyek ormaira nehéz felhők ültek,
s színes meséid újabb kérdéseket szülnek.
Közben érkezik az est nagy, nyugodt, szürke lovon,
míg pipára gyújtasz, minket figyel a kicsiny ablakon.

(2007)

Versvasárnap #14

Vurst Vanda

Az átb@szott leány dala

domboldal Crianlarich-ban

Crianlarich
A’ Chríon Láraich

Amikor még dombon volt a tanya,
én voltam vágyaid alanya.
Hittem amit akartam,
hagytad;az évek teltek,
nem esett le, hogy nem erősségeid az érzelmek…

Úgy érdekeltelek, mint
a patkányt a süllyedő hajó…
De már tudom, hogy annyit
se érsz, mint egy akáckaró
(azt legalább az ember leütheti,
aztán megy tovább, kikerüli).

A kívül mázas réteg alatt
belül kongó, üres falak.
Ami még megmaradt: a bánatom,
azt szociális szeretettel rád hagyom.
Egy országban még csak muszáj megférnünk,
de telefonszámot kár volt cserélnünk…

Eztán már csak remélhetek
– mint itt mindenki teszi -,
hogy akinek inge, majd magára veszi!

2013.08.11.

Versvasárnap #13

Vurst Vanda verse

Elmegyek innen holnap,
messzi nyugatnak,
ahol Rám kutyáid már hiába ugatnak.

búcsúzik Vanda és Judit

Vanda és Judit

Elmegyek innen végre,
hogy kilépjek a fényre
és ne halljam zúgását királyi dacodnak.

Menekülök nagy folyókon túlra,
elbújok sötét dombok mögé
és nem gondolok az átszenvedett múltra.

Ott rejtezem az éjszakában,
a téli viharok szavában,
a nád közt sóhajtó tavak vizében,
a kövek alatt a sárban.

Ott leszek a csúf bogarak hasában,
az erdőn, a vadak nyomában.
Testem lesz a dércsípte bogyók húsa,
s porként borulok a sok földútra.

Árvalányhaj leszek, ősszel meg gomba.
Elveszejtem majd azt, aki goromba.
Ott leszek minden jó fűben, a mennykő vágta fában,
vénasszony hátán a rőzsenyalábban.

Egy lány ajkáról szakadok fel a dalban.
Hullámzok a vidám gyerekzsivajban.
S ha az elázott vándor a kandalló előtt emlékeibe mélyed,
a lángokban Engem vél látni és nem téved.

Idegen szerelmes párok a hajamból szednek virágokat.
A hajnali széllel mesélek hihetetlen dolgokat,
s apró madarakkal meghódítok messzi világokat.

Nedves mohák őrzik testem lenyomatát,
ha majd ott leszek, ahol semmi se bánt.

Már elmenekültem. Most csöndben hallgatok.
De békéd eztán nem lesz.
Vádamat örökké rád vetik a csillagok.