Vurst Vanda
Akkor jöttél
Akkor jöttél, mikor nem is vártalak.
Csak a szerencsén múlt, hogy ki nem zártalak.
Gyere gyorsan be a házba, vesd le átázott ingedet,
hozok neked forralt bort és mesélj el mindent, amit lehet!
Mondd el, milyen volt eddig az utad,
s voltak-e olyanok, kik neked ártottak?
Emlékezz arra, ha átsegített valaki a szakadék felett,
s beszélj a lányról, aki rád nevetett!
Nézz végig rajtam, nem kérek sokat,
szeretném, ha megértenéd ezeket a sorokat!
De ha benned is van még becsület,
csak őszintén vesd reám szemedet!
Úgy nézz rám, hogy érezzem,
bízhatok benned és most nem tévedtem.
Ahogy odakint az erdőt az eső mossa,
úgy szólj, hogy elhiggyem, szavad éppoly tiszta.
Ülj csak oda a kecskebőrös hintaszékbe,
addig én fát hozok, hogy rakjak a tűzre.
Örülök, hogy ideértél hozzám,
hisz lassan már ruháim alá is bebújt a magány.
Velem volt mindig, ott hordoztam tarisznyámban,
mikor a virradó hajnalokon már az erdőn jártam.
Feljebb voltam a nagy folyónál, messze,
hiába rejtőztem a nád közé, titkolt könnyeimet kileste.
Önmagukba olvadnak a gyertyák a kandalló peremén.
A falakon rajzok, rajtuk a megsárgult remény.
Suttogó fák közé ömlik be az alaktalan homály.
Az eszterja a múló időket siratja talán.
A nagy hegyek ormaira nehéz felhők ültek,
s színes meséid újabb kérdéseket szülnek.
Közben érkezik az est nagy, nyugodt, szürke lovon,
míg pipára gyújtasz, minket figyel a kicsiny ablakon.
(2007)
szimplanjo.net 