Tegnap írtam egy kihívás keretében arról a szóról, amit ha lehetne, kitiltatnék a mindennapi használatból. Ez volt az első szó, ami beugrott, mert tényleg irritál, a hangzása miatt, és ez volt az egyetlen szempont, amit figyelembe vettem. Érdekes, hogy a legtöbben valamilyen komoly témát közelítettek meg a feladat kapcsán, a kommentekben kettőt olvashattok is, angolul. … Bővebben: Széljegyzet a “Tiltott szó” margójára
Szerző: Vuka
Versvasárnap #9
Háló Gyula Prognózis Pogány királyok ízét hozza felénk a szél.
A tiltott szó
"Ha tehetnéd, mi lenne az az egy szó, amit kitiltanál a napi használatból? Miért?" - szól a Daily Prompt kérdése. Megmondom én, a pisa. Nincs ennél idegesítőbb szó a számomra, föláll a szőr a hátamon tőle és mindenhol vakaróznom kell. "Nővérke, pisálnom köll!" Ez a mondat amúgy is kevés érdemi tartalommal bír. Mit lehet erre mondani? … Bővebben: A tiltott szó
Jó reggelt, óvónéni, szervusztok kispajtások!
Ismerős mondat? Már kiscsoportban is megy mindenkinek. Vagy nem? A munkahelyen jelentkeztem a Multicultural Networkbe - olyan önkénteseket kerestek, akik az angolon kívül bármely más nyelvet beszélnek, hogy egy hátrányos helyzetű környéken levő óvodának, a Govanhill Nursery-nek fordítás-tolmácsolásban segítséget nyújtsunk. Az iroda és az óvoda kapcsolatát egy rövid, kb. 1 órás látogatással kezdtük, néhány hete, … Bővebben: Jó reggelt, óvónéni, szervusztok kispajtások!
Versvasárnap #8
Háló Gyula A te versed hogy is talán éppen vagy tán nem lehet nem pedig csak így mégis habár épp hogy csak de mégis ellenben épp ettől éppen ettől itt és most vagy mégse
Unatkozol pénteken? – Fly velem!
A péntek flylady rendszerében az a nap, amikor véget ér a takarítás, a hétvégére már se zónázás, se "küldetések" nem jutnak. Pénteken, igénytől függően lehet egy gyors lakásáldást tartani (a WHBH-ról itt bővebben), de ez a nap a programban az autó és a táska napja. Photo by Pixabay on Pexels.com Ha van autód, remek, … Bővebben: Unatkozol pénteken? – Fly velem!
Hurrá, hétfő! #5
A ROSSZ HÍR: Nincs kulcs a boldogsághoz. A JÓ HÍR: Nincs bezárva.
Versvasárnap #7
Odanemillő kedélyesszín-hozó kedélyes színhozó Háló Gyula komitragédia tragikus hirtelenséggelez a vers ismielőtt még
Frank, az őshonos scotfajta, Sly és a kutyák
Zóli az egyike azon kevés embereknek, akikkel tuti a röhögés, ha összeverődünk. Legyen bármekkora is a csődület. Szerintem kb. egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen ember van, a másik Hédi. Na jó, meg Lea. Meg Robcsi is, de most Robcsiba amúgy is szerelmes vagyok, mert rakott föl régi képeket a fészbukra, és olyan szépeket … Bővebben: Frank, az őshonos scotfajta, Sly és a kutyák
Újra itt van, újra itt van…
Nem, nem a nagy csapat, hanem a nyár! Szombaton kb. 18 fok körül volt, az előrejelzés szerint is és a valóságban is, úgyhogy Zolival már előre lebeszéltünk egy jó kis sétát. A belvárosból indultunk és a Kelvingrove Parkban kötöttünk ki, ami egyrészt hatalmas, másrészt kedvelt helye mindenkinek, ha beüt a jóidő. (Azt hiszem, ez pozitívum … Bővebben: Újra itt van, újra itt van…
Hurrá, hétfő! #4
Fashions fade, style is eternal." "A divat múlandó, a stílus örök." Yves Saint Laurent, 1936-2008, francia divattervező
Versvasárnap #6
John Keats SZONETT A SZABADBAN Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég, oly édes annak, hogyha belelát a mennybe s oda lehel egy imát, hol telt mosollyal kék szinű az ég. A szíve boldogabb lehet-e még, mint ha hullámzó réteket talált s olvas, gyepágyon nyujtva derekát, egy szerelemtől epedő regét. Ha este otthonába tér, a fül … Bővebben: Versvasárnap #6
Hurrá, hétfő! #3
If you sometimes feel depressed or let down, if you're suffering from the pressure of life, or simply having a plain old grey day, my advice is to roast a chicken." "Ha néha búskomornak érzed magad vagy magad alatt vagy, ha az élet súlyától szendvedsz vagy egyszerűen egy unalmas, szürke napod van, azt javaslom, süss … Bővebben: Hurrá, hétfő! #3
Versvasárnap #5
Rabindranath Tagore রবীন্দ্রনাথ ঠাকুর Vak leány Egy vak leány jött a kertembe reggel s virágfüzért adott, zöld levelekkel. Én a virágot a nyakamba tettem s könny csillogott föl mind a két szememben. A lányt megcsókoltam, majd szóltam: "Áldott, vak vagy te is, akárcsak a virágok. Te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál és nem … Bővebben: Versvasárnap #5
Zene füleimnek – Total Eclipse of The Heart
https://www.youtube.com/watch?v=mM5H3UH-LBM Glee verzió 🙂 Indiában kaptam rá a Glee-re és valamilyen érthetetlen oknál fogva Skóciában nem folytattam, pedig adják itt is. Vasárnap láttam pont ezt a részt és annyira tetszik ez a zene, hogy gondoltam, ezzel indítom az új "rovatot". Énekelni ér (hamisan is, hogy nekem is legyen benne jó)!















