Látástól jóllakásig

Gondoltam, az evés-főzés-bevásárlás kapcsán írok bevásárlási tippeket, aztán rájöttem, hogy azt már egyszer megírtam, kicsit más keretek közt, itt.

Talán annyit fűznék hozzá csak, hogy most a “raktár” föltöltésén dolgozom, azaz igyekszem a nemromlandó árukból tartalékokat képezni a spájzban*, ami szerényen egy konyhaszekrény polcának álcázza magát. A konyhám végtelenül kicsi. Annyira kicsi, hogy elmondani nem nagyon lehet, csak látni és ledöbbenni. Két ember fér el benne, egymás mellett, ha nem mozognak. Plusz egyvalaki az ajtóból nézheti őket. Mi a cicámmal meg tudjuk egymást kerülni, illetve én át tudom őt lépni. De én szeretem a konyhámat, mert van benne szép mosogató, piros mérleg, piros edényfogó kesztyű és egy fehér IKEÁS pirító, amire rá van írva, hogy TOAST, és nem nyílik a nappaliba, hanem külön helyiség. Szóval alapvetően elégedett vagyok a konyhámmal.

A konyhám a pirítóval
A konyhám a pirítóval

Található még a konyhámban egy kisméretű hűtő, 3 polccal meg egy nagyon kicsi fagyasztó résszel, ami állandóan lejegesedik. Utálom leengedni. Ebben próbálok meg ezt-azt tartani, alapanyagokat és előre elkészített ételeket is.

*kamra

Miket találsz a hűtőmben-fagyasztómban és a polcokon?

  • só, bors, néhány fűszer (majoranna, fahéj, szegfűszeg, chillipor, currypor, bazsalikom, zsálya, babérlevél, kakukkfű, kardamom, paprika), mostanában gyömbér
  • ecet, olaj, szójaszósz, balzsamecet
  • ketchup, mustár, majonéz, piros arany
  • cukor
  • liszt (teljes kiőrlésű, kukorica- és sima fehér is van most)
  • tészta
  • rizs
  • lencse, csicseriborsó
  • gríz (=búzadara)
  • kuszkusz (most vettem, még nem használt)
  • tarhonya
  • vaníliáscukor, szódabikarbóna, sütőpor
  • kakaópor, kávé, tejpor (most épp van banánostejhez való por is, külön Judit kérésére)
  • tej
  • vaj, margarin
  • tojás
  • krumpli
  • hagyma (vörös-, lila- és fok)
  • uborkát szinte mindig találsz, néha répa, paradicsom, zellerszár
  • felvágott, virsli (ez utóbbit fagyasztom)
  • csirkecombok fagyasztva
  • petrezselyem, szintén fagyasztva
  • jégkocka (!) 🙂
  • spenót (fagyasztva)
  • gomba (most épp nincs, de felszelve szoktam lefagyasztani)
  • konzervek: babok, paradicsomszósz, morzsolt kukorica, hal, ananász, grapefruit
  • élesztő

Nem mindig van minden, de általában ezeket lehet megtalálni nálam, igyekszem, hogy olyan alapanyagok legyenek kéznél, amikből azért lehet kreatívkodni, akkor is, ha kicsit meg kell húzni a gatyaszárat.

Amiből lehet stócolni:

  • mindenféle konzerv (ha szereted, akár gomba, borsó, levesek, “készételek” pl. kolbász lencsefőzelékkel, ilyesmik is lehetnek vész esetére)
  • liszt, cukor, rizs, tészta eláll egy darabig, de mindig figyeld a szavatossági időt és használd föl, ami már a végéhez közeledik! (Semmi értelme elraktározni, hogy aztán ki kelljen dobni. Érdemes előre tenni a leghamarabb lejárót, így az esik kézre.)
  • só, bors, fűszerek, szószok, mustár, stb.
  • kávé, kakaó, dobozos tej, szójatej, palackos víz (ha olyan helyen laksz, ahol nincs ivóvíz vagy rendre vannak hurrikánok, tornádók)
  • müzliszeletek, gabonapelyhek (jól jöhetnek, ismét csak, ha olyan helyen laksz, ahol időről időre evakuálnak vagy a pincébe kell menekülnötök a gyerekekkel pl.)
  • csokoládé, cukorka

Fagyasztható:

  • hús és hal nyersen vagy sütve (Vigyázz! Nem áll el a végtelenségig. Kalkuláld be hétköznapi vacsorákhoz, szombati ebédre, stb. A zacskóra, dobozra vagy egy listára jegyezd, hogy mit mikor tettél el a fagyasztóba.)
  • zöldségek aprítva vagy blansírozva (pl. hagyma, cukkini, répa reszelve, borsó, kukorica, vegyes mirelitzöldségek)
  • gyümölcsök (pépesítve vagy egészben, de nem minden: görögdinnye, szőlő, narancs, mandarin nem, de a belőlük készült püré igen)
  • tojásfehérje
  • gomba
  • sajt, vaj, zsírosabb tej esetleg, tejszín csak akkor, ha nem habot akarunk verni belőle

Ti miket tartotok otthon (szinte) mindig? Miket szoktatok lefagyasztani?

Hírdetés

Látástól jóllakásig” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Annyira jòt nevettem az ìràsodon , koszonom ! 😀
    Ami nekem mindig van itthon a konyhamban a felsoroltakon kivul, az a nelkulozhetetlen tonhal konzerv es mèz ! 😛
    Amit nem tudok : fagyasztani 😦 annyira kicsi es regi a huto, h ez a funkcioja eleve elveszett.
    Mintha a sajàt kis alberletembe kalauzoltal volna, annyi a kulonbseg hogy nekem nincs cicam. Mèg ! 😉

    1. Méz! Azt el is felejtettem! Pedig az nekem is van,most kaptam nemrég finom napraforgómézet, házikészítésűt 🙂 Örülök, hogy nemcsak én lakok ilyen kis konyhában.

Hozzászólás a(z) BriiGitta bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s