A héten elnézegettem az irodai íróasztalomat és arra jutottam, hogy meglehetősen sivár.
A korábbi munkahelyemen Budapesten és Glasgowban is “otthonossá” tettem a munkaterületemet, amit azért tartok fontosnak, mert hosszú órákat töltök ott, a gép előtt és szeretem, ha a magam képére tudom alakítani a környezetemet.
Innen jött az ötlet, hogy egy kicsit kutakodjak a feng shui területén íróasztalrendezés ügyben. Nem vagyok elkötelezett híve ennek az ősi térrendezésnek, de arra gondoltam, néhány alapelvet beiktatok és megnézem, milyen hatással lesz a munkámra és az életemre. A feng shui egyik alapelve a “rend a lelke mindennek”, a rendezettéség pedig jól jön és nyugtató hatással van ránk.

A saját itthoni asztalommal kezdtem, ami egy szobaátrendezés után meglehetősen kaotikus állapotban volt, mert mindent rápakoltam. Azt tartottam szem előtt, hogy az eddig az asztalon tartott holmikat fogom a térrendezés elvei szerint pakolni, és nem fogok mindenféle babonás szélcsengőt, csillogó felületű holmit fölöslegesen odatenni.
A feng shui egy ún. bágua-térképet használ a tér felosztására, ez íróasztalra vetítve a következőképpen fest.
Kilenc terület, 3×3-as elosztásban:
Gazdagság, siker Hír, hírnév Szerelem, házasság
Család, egészség Harmónia Alkotókészség és gyerek
Tudás, bölcsesség Karrier Segítőkész emberek és utazás
A karrier terület az, ahol ülünk, a harmónia az asztal közepe, a gazdagság rész a bal távolabbi sarok, a szerelem pedig a jobb oldali.
A feng shui egyik alapja, a rend azért fontos, mert a “chi” (életerő) áramlását akadályozza a rendetlenség. Azt is fontos megvizsgálnunk, hol alakult ki a rendetlenség, mert ez utalhat arra, hogy az életünkben hol van zavar, káosz. (Szinte minden oldal utalt arra, hogy az íróasztalunk a kicsinyített univerzumunk, tehát, ha ott rendetlenség van, akkor az életünkben is. Ezzel nem értek egyet. Ajánlom Polcz Alaine Rend és rendetlenség c. könyvét további gondolatébresztőnek.)
Törött, nem működő tárgyak, eszközök gyengíthetik egy-egy terület erejét, míg jó minőségű, megfelelő holmikkal erősíthetjük ezeket az életünkben.
Mik kerüljenek az egyes részekre?
Család, egészség: élő virág, bonsai, vázák, erdős naptár például, de itt van jó helye a vitaminoknak, szendvicsnek, teáscsészének is.
Gazdagság, siker: “luxusholmik”, csillogó dolgok, díszes levélnehezék, tollak, irattartók, aprópénzgyűjtő dobozka.
Hírnév, hír: díjak, emblémás levélnehezék, névtábla, névjegyek.
Szerelem, házasság: romantikus jelképek, páros holmik, ha már kapcsolatban vagy, akkor fotó pl. rólad és a kedvesedről. Előnyben részesülnek a piros, rózsaszín és barackszín holmik.
Kreativitás, gyerek: csigaház, kavics, emberi alkotások, ha van már gyerekünk, akkor akár tőle kapott alkotások, az ötleteink jegyzéke, az éppen futó projektjeink papírjai. (Több oldal is megemlítette, hogy ha nincs gyerekünk, de szeretnénk, rakhatunk ide egy puttót. Hát, ettől a hideg ráz ki. Nem hinném, hogy tudnék lenni olyan kétségbeesett, hogy puttókat pakolgassak az asztalomra. De ízlés kérdése.)
Segítőkész emberek, utazás: támogatóinkra emlékeztető tárgyak (Ezt nem tudom értelmezni, az egyetlen konkrét példa, amit találtam, az egy angyalfigura, a spirituális segítségre utalva. Ha van ötletetek, írjátok meg a hozzászólásokban, kérlek.), képeslap, útikönyv, akár földgömb. Hú, földgömböt nagyon szeretnék, de nem hinném, hogy ide raknám.
Karrier: az éppen futó ügyek aktái, dokumentumok, a billentyűzet, illetve ide javasolják a főnöktől kapott ajándéktárgyakat is, a jó viszony megtartása érdekében (Biztos csak az én íróasztalom túl kicsi ehhez, de ha idepakolok, akkor hogyan fogok gépelni?)
Tudás, bölcsesség: tárgyak, amelyek a tudást jelképezik, például szótár, nyelvkönyv.
Harmónia: az asztal közepe, innen nap végén pakoljunk el, ha máshol nem is, de itt legyen mindig rend. (Keleten szokás egy kis tálkában virágot hagyni az isteneknek éjszakára.)
Milyen lett az íróasztalom? Íme:

Következő projektem az irodai asztalom átrendezése lesz, nagyon szeretnék oda egy kis növényt bevinni, már el is terveztem, hova tenném!
Nahát! Jó kis rendet teremtettél az asztalodon! Engem is foglalkoztatott már korábban ez a feng shuis elrendezés, de mindig csak halogatom, halogatom.
Most tényleg jól jött ez a posztod, rendezgetek Én is egy kicsit.
Köszi 🙂
A segítőkész emberek “rovatba” kell tenni a telefont, névjegyzéket, névjegytartót …… szóval az ismerősöket, kollégákat, mestereket, partnereket …… a kontaktokat mind, bármi kell innen keresel vízszerelőt, futárt, virágboltot ……