Újra itt van, újra itt van…

Nem, nem a nagy csapat, hanem a nyár! Szombaton kb. 18 fok körül volt, az előrejelzés szerint is és a valóságban is, úgyhogy Zolival már előre lebeszéltünk egy jó kis sétát. A belvárosból indultunk és a Kelvingrove Parkban kötöttünk ki, ami egyrészt hatalmas, másrészt kedvelt helye mindenkinek, ha beüt a jóidő. (Azt hiszem, ez pozitívum a skót emberben, ha jön a jóidő, rekordidő alatt elkészül és már kint is van a szabadban. Kiszagolják a napsütést mérföldekről.)

Nem terveztem fényképezni, de ekkora embertömeg láttán muszáj voltam legalább néhány fotót csinálni… Nincs ingyen koncert, nincs Sziget-, sem másmilyen fesztivál, semmit sem osztogatnak, csak jó idő van. Mint legyek a döglött húst, úgy lepték el az emberek a parkot (Zoli szerint sütkéreztek, mint gyíkok a napon. Az ő hasonlata szebb. Jóvanna.). És grilleztek! A füst a képeken nem látszik, de ilyen kis hordozható, szénnel töltött alutálcán bárbekjúztak a legtöbben. A füstből jutott nekünk is, a húsból nem. Ha mindenkié úgy sikerült, mint amit láttunk megsülve, akkor nem is baj, mert az a hús, az eléggé elszenesedett állapotban volt… 🙂

Az idő jó volt, a hangulat jó volt, remélem, lesz még ilyen több is a nyáron. Ha jó az idő, muszáj menni. Sosem tudhatod, lesz-e még ilyen az idén (vagy az évszázadban – tette hozzá Zóli).

emberek a Kelvingrove parkban

981349_535900056468800_730058779_o 966901_535899883135484_687133582_o 981337_535899653135507_634353876_o

Tegnap volt nyár

Tegnap volt nyár, bizony, bizony, már reggel hétágra sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, 22 fok volt, még este 6-kor is 21 fok és verőfény, amikor a munkából jöttem haza!

A mobilomon van egy időjárás alkalmazás, ami az aktuális hőmérséklet, a napi és éjszakai várható fokok mellett még képpel is jelzi, hogy mit látunk, ha fölnézünk az égre. Használat után letettem a telefonom, a képernyő elkezdett sötétülni és ahogy hirtelen odanéztem, valamit láttam, amit nem tudtam hirtelen hova tenni. Egy nagy kerek narancssárga kör! A nap! Felhő nélkül! (Jóvanna. Ilyet még nem mutatott sose.)

Ki is élvezte mindenki, nyári ruhák, papucsok, sortok…Tegnap volt nyár, 22 fok, hogy mára 12-re essen a hőmérséklet. Vissza a “rendes” kerékvágásba.

Szóval mit is tanultam a skót időjárástól?

Esőben is lehet szabadtéri programot tervezni. A zuhogó eső  nem indok semminek az elhalasztására.

Ellenben, ha kisüt a nap, akkor azonnal ki az utcára, mert nem tudhatod, meddig tart!

Bármilyen ruhát lehet bármilyen évszakban viselni. Egyszerűen nem lehet arra várni, hogy majd olyan idő lesz, hogy föl tudd venni  a pántos ruhádat vagy a legújabb csini szandálodat. Ha tél van, hát tél van. És?!

Amennyiben egy esernyőnek két, ellentétes oldalon levő drótja még ép, az az ernyő addig még teljesen használható. Nem szemét.

Szombaton ne aludj sokáig és ne húzd a felöltözést. Mert ha igen, és történetesen süt a nap, már nem fog, mire elkészülsz. És nem, nem lesz másnap jó idő.

Ernyő nélkül sehova!

Ha elkezd szemerkélni és azt gondolod magadban, ezért a kis esőért még nem nyitok ernyőt… Na, akkor kell nagyon gyorsan kinyitni, mert mire előhalászod a táskádból, már zuhog.

Szemerkélő esőben jobban megázol, mint egy zuhéban.

Audio-animatronic versions of Mary Poppins and...

Audio-animatronic versions of Mary Poppins and Bert in The Great Movie Ride. (Photo credit: Wikipedia)

Van nyár dörgés-villámlás nélkül. Nem is egy.

Mary Poppins nem azért érkezett és távozott  széllel, mert olyan csudálatos volt. Nem volt választása.

Van olyan ország, ahol nem csak az extrém időjárásra nincs a tömegközlekedés fölkészülve, hanem a mindennaposra sem. (és nem Magyarországra gondolok)

Ebből következik, hogy bármilyen éppen aktuális időjárási viszony indok a közlekedés leállására. Hidegben lefagynak a vezetékek, melegben olvadnak a sínek és a vezetékek, ha esik, akkor pedig a víz áraszt el mindent.

Nagy-Britanniában két évszak létezik. Az esős, és az esős-és-hideg.

Ha van egy kis hó télen, az alapjaiban írja át a légi, szárazföldi, stb. közlekedést. Gyakorlatilag nullára redukálja.

A skótok nem teljesen elveszett emberek. Egy kolléganőm jegyezte meg 2010 fagyos-havas-vonatleállós telén: Biztos lehet valamit csinálni, hát Oroszországban is járnak a vonatok!

Hédi barátnőm bölcs mondásával zárnám:

“A britek azért beszélnek mindig az időjárásról, mert nem tudnak mit kezdeni vele.”

Téged mire tanított az időjárás?