Megszületett a 100. poszt! Éljen, éljen, éljen soká!

Az őszi ruhatár #1-gyel megszületett a 100. posztom itt a Léna világán  Szimplán jón, úgyhogy jöjjön egy kis számvetés.

2013. január elején adtam blogolásra a fejem, kezdetben egyébként a freeblog.hu-n. Áprilisban váltottam wordpress-re, amikor hosszas szünet után végre szerettem volna írni, de a freeblog éppen technikai problémákkal küzdött és nem lehetett új bejegyzést elmenteni.

Azóta kisebb-nagyobb rendszerességgel írogattam, mindenféle témakörben: receptektől kezdve, célokon, terveken át Skóciáig, írtam az itteni életről, osztottam meg élménybeszámolókat és elindítottam a nagysikerű Versvasárnap rovatot, aminek mindig sok olvasója van. Másik rendszeres rovatom a Hurrá, hétfő! a hétfői morcosságon szándékozik átlendíteni azokat, akik nem szeretik a hétfőt. (Pedig a hétfő . Miért? Olvasd el itt.)

Mostanában megszaporodtak a Skóciával kapcsolatos posztok, végre a Galériába is kerültek képek (ezeket egyébként a forrás megjelölésével és a blog belinkelésével szabadon fölhasználhatjátok, itt csak saját képeim vannak) és elkezdtem garázdálkodni a polyvore-on is.

Kaptam egy díjat és 66 hozzászólást, összesen eddig 1,460-szor látogattatok el a világomba. Az olvasók a világ minden tájáról benéznek, Magyarországon kívül Kanada, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Svájc, Ausztria, Csehország, Románia, a FÁK, Olaszország, India, Szerbia, Törökország, az Arab Emirátusok, Új-Zéland, Írország, Svédország, Omán, Dél-Afrikai Köztársaság, Szlovákia és Szlovénia olvasói-képnézegetői jártak már az oldalon. (Ennyi ember?! Te jó világ! Nagyon örülök mindenkinek és köszönöm!)

Az eddig legjobb napom szeptember 7-e volt, amikor 27 látogató 137-szer kukkantott be.

Néhányan keresőszavakkal jutottak hozzám, mások facebookról, tumblr-ről vagy más blogokról érkeztek hozzám. A keresőszavas találatokról összeállítottam egy listát (ezeket beírva a google-be eljutsz az oldalamra):

1. helyen áll a fengshui kavics az asztalon – Egy rövid poszt a fengshui szerint berendezett íróasztalomról, bár gondolom, már megtaláltad 🙂

Több keresés is volt a lena világa, léna világa, lena világa kifejezésekre  – Ha rákattintasz a “Kövess” gombra a jobb oldali sávban, emailben értesítést kapsz az új bejegyzésekről, így nem kell guglizni.

Egyik kedvencem a sosem érsz a takarítás végére – Rossz hírem van, tényleg nem. Jó hír, hogy tervezek több flyladys posztot, hogy ezt kicsit elviselhetőbbé tegyük.

kacattalanítás – ld. fentebb

Glasgowban élek, keresett rá valaki a Google-ben – Én is. Remélem, jól érzed itt magad!

tegnap vers – Vers minden vasárnap, remélem, megtalálod a neked tetszőket!

Skócia látnivalók – további posztok várhatók, nézz be máskor is!

polcz alaine rend és rendetlenség letöltés – Sajnos, itt letölteni nem tudsz, ha nem találtál oldalt, ahol lehet, akkor nézd meg egyetmi könyvtárban esetleg.

flylady program magyarul – Lesznek még posztok!

beépíthető levélláda – Ez nekem sajnos nincs, de van egy szép képem a jobboldali sávban a chennai-i MGM Vidámparkból 🙂

csudálatos mary – Igen, az! Szuperkalifradzsilisztikexpialidózus!

megszületett a kis herceg / megszuletett kiraly lena – George Alexander Louis-ról itt (tervezek több királyi bejegyzést is, ha már itt élek a Brit Birodalomban.)

Az íróasztal is egy népszerű keresőszó: miben külömbözik a holló és az íróasztal – kérdezte valaki. Válaszom itt. Keresések továbbá az íróasztal rendezés, íróasztal a karrier területen, íróasztal feng shui 2013 kifejezésekre.

tejszínes kukoricaleves receptek – Nekem csak egy van, de az garantált siker. Próbáld ki!

facebook flylady bőrönd – Nem hiszem, hogy bőröndről írtam, de megeshet. Az oldalt facebookon valóban megtalálod, flyladyről pedig már írtam föntebb.

Érdekes a viráglocsolás fentről valamint a hagymadinsztelés szódabikarbónával – Az előbbiről írtam itt (és megtaláltam, hogy ott említem a bőröndöt is), az utóbbiról még csak nem is hallottam.

elhatározás 21 nap – Igen, egy új szokás bevezetéséhez és megmaradásához legalább ennyi idő kell.

boldogságot választom – Örülök! Én is.

És az abszolút kedvenc:

évek óta él egy pók a konyhámban

Überelhetetlen! Szerintem, ha már eddig ilyen jól megvoltatok, ne tedd ki a szűrét! (Csak tudnám, hogy ez mire talál rá az én blogomon?! Ki kell próbálnom.)

Köszönöm minden olvasónak, látogatónak még egyszer, hogy benéztetek, visszajártok, hozzászóltok! Ha nem szeretnél hozzászólni nyilvánosan, írhatsz a bognareva81@gmail.com email címre is, ötlettel, javaslattal, kérdéssel.

mission-accomplished-350x195

Hírdetés

Megszületett a 100. poszt! Éljen, éljen, éljen soká!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Gratulálok én is és nagyon örülök, hogy mostanában gyakrabban posztolgatsz! Nagy örömmel olvasom a bejegyzéseidet, amik nagyon hasznosak és/vagy általában megkacagtatnak 🙂

Ehhez mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s