Szűz Mária és a levél

James Christie, Chaplin Books author

2010 szeptemberében költöztem Glasgowba, a hónap végére már egy szuper kis albérletet találtam a West Enden.

A lakást bútorozottan vettem ki, de hiányzott még a matrac az ágyra. Az ügynök megnyugtatott, hogy legkésőbb délre megérkezik, de ha mégsem, akkor csak csörögjek rá és intézkedik.

Dél táján kopogtak is. -Remek!  – gondoltam, miközben ajtót nyitottam. Egy langaléta, vöröseshajú embör állt az ajtóban, szemüveges, érdekes benyomást keltő. Hogy ő keresztény (christian) és látta Szűz Máriát (Virgin Maryt)  – mondta, – ide bejönni pedig nemide kellett volna jönnie hanema másik lakásba ésmi a nevem.

Te jó világ! Alig két órája lakom ebben a lakásban, Glasgow egyik legjobb környékén és már megtalált egy pszichopata-hittérítő, aki még a nevemet is tudni akarja!

Kicsit meg voltam illetődve és még küzdöttem a glasgowi akcentussal is, úgyhogy illedelmesen rákérdeztem, hogy “Mi?”

És akkor megismételte! Hogy:

Ő James Christie, a szemközti lakásból és kapott egy levelet a Virgin Mediától, illetve hozzá volt bedobva, de nem az övé, és arra gondolt, hátha az enyém. Mi is a nevem?

Azóta csak pszichopatának hívom (a háta mögött, szemtől szembe Mr. Christie-nek), és időről-időre eldumálgatunk a lépcsőházban vagy az utcán, ha összefutunk. Szoktam vele álmodni is: rendszeresen megkéselem az álmaimban, illetve egyszer ő volt a baltás gyilkos. (Most kicsit elbizonytalanodtam, ki is a pszichopata?! :D) Bár a tegnapi álmomban jóba lettünk, még a lakásba is behívtam körülnézni. Haladok a fejlődés útján. Fejlődök a haladás útján. Utalok a fejlődés haladán.

Hírdetés

Szűz Mária és a levél” bejegyzéshez egy hozzászólás

Ehhez mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s