Orvos, nővér, rendelő – Skóciában igen jó!

*Figyelmeztetés! Naturális szöveges ábrázolás (és egy mozgó buszról készített rossz minőségű fotó)! Érezd magad figyelmeztetve!*

Hosszas gondolkodás árán kiötlöttem ezt a fantörpikusan frappáns rímet címnek a most következő életképhez – a skót egészségügyi ellátásról.

A skót eü. hasonló a magyarhoz, aki fizet NI-t, National Insurance-et, az ingyenes orvosi ellátásban részesül.

A háziorvoshoz regisztrálni kell, ez nem megy egyszerűen – először kérsz egy időpontot, hogy megkérdezd, elvállalnak-e potenciális betegnek, ha igen, akkor kérsz egy időpontot, hogy beregisztrálhass, hogy kérhess időpontot, ha akarod az orvost látni. Én a Laurel Street-i rendelőhöz regisztráltam.

A Laurel Street-i rendelő szoros kapcsolatban áll a Dumbarton Road-ival, tulajdonképpen egy és ugyanaz, két helyen, a doktorok és nővérek beosztás szerint cserélődnek.

Maga a rendelő egy szép régi házban van, az előtérben egy kis szoba van kialakítva a recepciónak, ahol az asszistensek fogadják a betegeket, végzik az adminisztrációt és válaszolnak a telefonokra. Van továbbá egy nagyobb szoba, ahol azokat a vizsgálatokat végzik, amikhez elég egy nővér (pl. vérnyomásmérés, méhnyakrákszűrés)

Ezenkívül van maga az orvosi szoba, teljesen olyan,mint a Halálbiztos diagnózisban, szőnyeg, nagy íróasztal, könyvespolc rogyásig mindenféle könyvekkel és egy vizsgálóasztal.

És van a VÁRÓ.

A váró szintén egy szoba, benne körberakott székekkel, magazinok, prospektusok, ahogy azt kell. Két növény is van. Valamint a falon egy papíron iromány, címe ” The Crack”.

Először azt gondoltam, a kokainról szól, kicsit furcsállottam is, hogy annyi kábítószer közül vajon miért ez az egy érdemelt egy külön kifüggesztett tájékoztatót. De nem. Semmi kábszer, semmi drog. Hanem valami egészen más, mégpedig egy tájékoztató arról, ami még van a váróban. Ez pedig a REPEDÉS.

A Repedés a várószoba felénél indul a plafonon, le egészen a padlóig. Az még hagyján, hogy repedés van, de elég jól láthatóan az épület azon része meg van süllyedve. Ezért a székek csak a fél szobát ölelik körbe, a Repedés térfelére nem lehet menni. A papír szerint a Repedés nem veszélyes állatfajta, etetni tilos, elvan magában, ha senki sem bántja. Folytak ilyen irányú tevékenységek, azzal a nemes szándékkal, hogy a Repedés megszűnjön és az egész váró fogadhassa a betegeket, ezek azonban azt tárták föl, hogy a Repedés megbolygatása a földszinten a tetőgerendák megroskadásához vezetne, ami beláthatatlan következményekkel járna, de legalábbis bűzlene a fejétől a hal. Úgyhogy csak akkor fogják háborgatni a Repedést, amikor önkormányzati segítséggel az egész épületet rendbe tudják hozni. A papír 2009 óta lóg a falon. (Addig pedig a Repedés a barátunk. Ezért is írom nagybetűvel. Fejlemény: a váró kikerült az előtérbe, újabb papír lóg az ajtón, miszerint a folyó munkálatok zajosak, ezért a szobát lezárták. Az nem világos, hogy a folyó munkálatok a Repedés megszüntetése céljából folynak-e, erről hallgat a tájékoztató. Valahol legyen már csönd. Legalább.)

A helyet már láttuk, ismerkedjünk hát meg az orvosokkal!

A rendelőben 3 orvos dolgozik, Dr. Laurie, Dr. Leggate és Dr. Branchfield. A Dumbarton Roadon rendel továbbá Dr. Pinkerton, aki csak oda korlátozódik.

Dr. Pinkerton, már a neve alapján is, egy Agatha Christie regény szereplője is lehetne (Lavinia Pinkerton a Gyilkolni könnyű c. regényben tűnik föl.). A helyszín csak erősíti a hatást, az a rendelő ugyanis egy ilyen “cottage” jellegű házban van, ami már kívülről is britesen romantikus.

Dr. Pinkertont egy szép nyári napon látogattam meg, egy nőgyógyászati probléma ürügyén. Beinvitált a zegzugos kunyhó rendelőjébe.

Rögtön az elején letitsztáztuk, hogy még nem szültem. Ez rendben is van. Aztán megkérdezte:

-Akkor most azt szeretné, ha megvizsgálnám? (Ennél viccesebb csak az, amikor Dr. Branchfield azzal indít, hogy “Hogy van?”. Hát hogy lennék. Nyilván nem jól, mert különben nem lennék itt.)

Hát, igen, ezért jöttem volna, hogy megvizsgáljon. -Jól van, akkor vetkőzzön le, feküdjön az asztalra. Elhúzom ezt a függönyt, jó? Nem mintha bárki is bejönne ide, de azért elhúzom. Jó.

-Szed valamilyen gyógyszert?

Mondom, hogy igen, M-et, de annak most megváltozott a neve, valamire, csak nem emlékszem. -Jaa, tudom, arra az R-betűsre, nem? (De, tényleg arra.)

-Akkor most megvizsgálom, jó? -Jó. -De várjon egy picit, mindjárt jövök. Kimegy a függönyön kívülre – ahol senki sincs, ugyebár – és matat a táskájában. (Szerintem tuti updatel-te a facebook stástuszát: Megint egy beteg!) Visszajön. -Akkor megvizsgálom. De kézzel vizsgálom meg, jó? Jó, ez is jó. Minden jó.

Vizsgál, vizsgál. Hát, ő azért megnézi műszerrel is. Jó. Nézze. Nézi. -Jaa- egyenesedik fel-, amúgy behívhatom az egyik nővért, ha akarja, hogy itt legyen, ezt elfelejtettem mondani. (Azt nem értettem, hogy akkor a nővér vizsgál és ő fogja a kezemet vagy fordítva, de a lényeg a támogatás lett volna.) Nem, nem kell, jó ez így.

Köhögjön. Köhögök, ő vizsgálódik, nem sok sikerrel, nem nagyon lát semmit. – Jaa – második felegyenesedés – , inkább előveszek egy kisebb műszert, ami azoknak a nőknek van, akik még nem szültek, jó? Hát, ez igen jó, merthogy ezzel kezdtük rögtön. Nem az itt a kérdés, hogy hat évvel ezelőtt szültem egyet vagy a múlt héten hatot, hanem, hogy egyáltalán nem szültem még. Új műszer. Köhögjön. Köhögjön még egyet. Álljon csak le a padlóra. Köhögjön. Na, most feküdjön csak vissza. Köhögjön. -Hát, ő azért csak megnézi mégegyszer a nagy műszerrel, jó? Nem jó, de jó.

-Hát. Beutalom magát egy klinikára, ott jobb a felszerelés, jobban meg tudják nézni.

Jó!

A beutalás egyszerűent ment, kinyomtatott két matricát, az egyiket ráragasztotta egy lapra, a másikat a füzetébe, nekem meg várnom kellett otthon egy levelet, ami egy héten belül meg is érkezett egy időponttal, hogy mikor menjek.

Amúgy van egy újabb papír kint. Ugyanis Dr. Laurie eltörte a lábát és nem rendel. Ezért megértésünket kérik, főleg a húsvéti időszakban. Nem tudom, hogy ez egy nyílt lábszártörés vagy egy fractura femoralis vagy mi a guga lehet, de még mindig lábadozik. Szó szerint. Most aztán biztos nem furikázik a pöpec fekete BWM-jében (vagy mijében).

Egyébként általában őhozzá járok, ő egy idősebb, őszhajú doki. Szöges ellentétben áll az autójával, ami nagyon menő. Ő meg nagyon aranyos és nagyon sokat beszél, állandóan legalább 20 perc késésben van a betegfogadással. Nagyon szívélyes, mindent elmond, azt is, amit nem kérdeztél, és állandó hadakozásban áll a számítógéppel. (A rendelőben nincs asszisztens, csak az orvos, és ő írja be a gépbe, hogy mi történt a rendelésen, mit írt föl, stb.) Tíz ujjal géppel – nyolccal keres, kettővel üti le a billentyűket.

Dr. Branchfieldet is bírom, ő szerintem olyasmi idős lehet, mint én. De legalábbis fiatal. Minden alkalommal megkérdi, hogy mivel foglalkozom, meg azt is rendszeresen, hogy honnan jöttem, de sosem jegyzi meg. Viszont ügyesen vesz vért. Aztán meg aranyosan leragasztja egy kis kör-ragtapasszal.

Amúgy tegnap este hívott az asszisztensnő, hogy megvan a véreredményem, elmondta az eredményt és hogy  Dr. B. írt föl vasat, úgyhogy majd menjek el a receptért.

Elégedett vagyok a helyi orvos ellátással és a működéssel. Azt hiszem, következőnek a fodrászról írok. Az korántsem ilyen fejlett és  feleennyire sem vicces. Nem. Az egyáltalán nem vicces.