Igen, igen, már megint hétfő, ami azt is jelenti, hogy egy újabb “dolgos” nap következik flyladynél. Azért is következik és nem kezdődik, mert az angolszász kultúrában a hét vasárnappal kezdődik, nem pedig a hétfővel. (Egyébként a Biblia is a vasárnapot jelöli meg a hét első napjaként, amikor az asszonyok fölfedezik az üres sírt.)
A hétfő a Weekly Home Blessing Hour napja, azaz az egyórás lakásáldásé. Flylady folyamatosan hangsúlyozza, hogy a tökéletlenül végzett házimunka is áldás a család számára, valamint, hogy ne mártírkodjunk, gondoljunk úgy a háztartás vezetésére, a lakás rendbentartására, mint olyan tevékenységre, amivel jót teszünk a családunknak és magunknak is.
A WHBH 6, körülbelül 10 perces tevékenységből áll, amik egyébként tetszés szerint elvégezhetők egyben, több napra elosztva, illetve igényünktől függően akár hetente többször is. Bármelyik napot választhatjuk, nincs kőbe vésve a hétfő. Végezhetjük reggel, este, napközben, egyet reggel, egyet este…
De mit is?
- vigyük ki a szemetet
- töröljünk port
- húzzuk át az ágyneműt
- söpörjünk föl
- mossunk föl
- szortírozzuk át a magazinokat (o.O Ez nyilván azoknak jó, akik rendszeresen járatnak magazint, újságot. Tekinthetjük fő célnak a szórólapok számának megnyirbálást is vagy a számlák mappába rendezését. Vagy, a macskaalom rendbetételét… hogy is jutott ez eszembe? Vagy csináljunk csak ötöt és akkor már mindjárt csak 50 perc :D)
A portörlés itt nem aprólékos portalanítást jelent, tényleg csak pár perc alatt fussunk végig a lapos felületeken, a söprögetés is csak ott megy, ahol a papok táncolnak! (Mielőtt még hanyatt vágnád magad, hogy ettől nem lesz tiszta a lakás, felhívnám a figyelmed arra, hogy a zónatakarításban részletes, mindenre kiterjedő takarítást végzünk, tehát a kanapé alatt is föl lesz söpörve és a csencsenek is le lesznek porolva egytől-egyig! A másik meg, hogyha azért csinálod a programot, mert káoszban élsz (CHAOS = Can’t Have Anyone Over Syndrome, azaz a “senki sem jöhet hozzád vendégségbe” szindróma), akkor feltételezhetjük, hogy ez is több, mint ameddig eddig tettél. Nem kell tökéletesnek lennie, haladj apró lépésekben. Az otthonod nem egy nap alatt lett kupis, nem egy nap alatt lesz tiszta és rendezett sem.)
“Fly velem – már megint hétfőőő?!” bejegyzéshez egy hozzászólás