Péntekenként késő este a Jamaica streeten várok az utolsó buszra. Egy volt kolléganőm szerint ez egy olyan utca, ahol ő nem menne végig egyedül. Nem olyan vészes, de mivel egy játékterem és egy klub is közvetlen a buszmegálló mögött van, egy McDonald’s-szal egyetemben, érdekes alakok tudnak összegyűlni. A Meki például rendre vonzza a punk kinézetű fiatalokat, akik csakis minimum 20 fős hordában tudnak létezni. (De lehet, hogy nem punkok, csak már nem tudom az alfajokat. Én úgy mondom, punkok.) A színes hajon kívül kötelező a s*ggig eresztett hátizsák, sok fülbevaló és egyéb piercing, valamint a dohányzás. Egymás köszöntése csakis hangosan, feltűnő összeölelkezés keretében valósulhat meg. Ártalmatlanok, de tömegesen ijesztőnek hathatnak. Ők éjjel-nappal ott vannak, esténként pedig a klub előtt is felgyűlik a tömeg. A skót szórakozni vágyó egyén, nemtől függetlenül arról ismerszik meg, hogy a kelleténél sokkal kevesebb ruha borítja testjét. Az, hogy este -1 fok körül van, egy hímnemű egyedet sem tarthat vissza attól, hogy pólóban készüljön élete nagy partijára, a nőnemű lények pedig általában a miniszoknya vagy sort iszonyatosan-magassarkú-szandállal-vagy-cipővel kombinációját jellegzetesen ujjatlan vagy félvállra lehulló topokkal egészítik ki. Esetenként kis dzseki előfordulhat, de az tényleg már csak -3 fok alatt. A testszínű harisnya itt nem divat, nem is igazán lehet jó minőségűt kapni, és különben is, teljesen takarná a kézzel sebtében fölvitt, önbarnító krémek által létrehozott barnaságot, ami inkább narancssárgaság. Nem is igazán menő, ha nincsenek nagy foltok a kezeden vagy a nyakadnál, ahol nem tudod rendesen szétkenni. Létezne persze spray-tan szalonok, ahol Ross módjára az embert befújják a barnítóval, ami egyenletesebb színt szül. (Zoli szerint ezek a lányok a “Olyan szeretnék lenni, mint Patrik a Spongyabobból” felkiáltással mennek ezekbe a szalonokba.)
Tegnap ebben a buszmegállóban ütötte meg a fülemet egy női hang, amint azt mondja: – Ha kétszer annyi idős lenne, mint én, akkor 46 éves lenne. Ha pedig háromszor annyi idős lenne, akkor 72. Illetve olyan hatvan körül… 66! … hmmm, 69! Hatvankilenc. De végülis arra jutott: – Tíz évvel idősebb nálam.
Ti milyen érdekes beszélgetést kaptatok már el?
Egyszer hallottam egy lányról. Nem volt olyan éles eszű, de bájos volt és kedves. 18 éves korában egy 36 éves barátja volt. Egyszer csak jött a nagy rádöbbenés és a következőket állapította meg: “A batárom kétszer olyan idős, mint én, hiszen én vagyok 18, ő meg 36.” Aztán tovább számolgatott és ijedt arccal hozzátette: Úristen, amikor én leszek 36, akkor ő 72?
😀 😀 😀