Új rovatot indítok Skót vidékeken címmel, ahol röviden szeretném bemutatni azokat a helyeket, ahová érdemes ellátogatni kirándulni vagy csak várost nézni, és ahol már én is jártam. Ha úgy adódik, akkor persze angol, wales-i vagy ír tájak is szóba jöhetnek, de egyelőre ez a veszély még nem fenyeget. 🙂 Skóciában azt szeretem nagyon – többek közt -, hogy a kiránduláshoz nem kell hosszú órákat, félnapokat utazni, busszal már egy óra alatt el lehet érni például Glasgowból a Loch Lomondhoz.
Minden erőnléti szintnek találhatunk megfelelő programokat, a könnyű sétáktól (C szintű) a közepes erősségű, jobb kondíciót feltételező B és B+ szintű kirándulásokon át egészen az erős, A szintű hegymászásokig, amelyek már kifejezetten jó állóképességet, erőnlétet és tapasztalatot igényelnek.
Figyelmeztetés!
Bármilyen szintű túrákra is indulsz, soha ne vágj neki egyedül, ha még nem jártál az adott terepen! A skót időjárás hirtelen változó és bármikor leszállhat a köd vagy jöhet egy vihar, ami csökkenti a látótávolságot (akár annyira is, hogy a kinyújtott karodat sem látod). Olyanokkal mássz, túrázz, akik ismerik a helyet, tudnak térképet olvasni és iránytűt használni, ha te magad nem jeleskedsz ezekben! Ne térj le a kijelölt útról, ne maradj el a csapatodtól és ne vakmerősködj!
Mi legyen nálad?
A neten mindig találsz leírást, ajánlást az adott környékről, ezeket érdemes átböngészni és a javaslatokat betartani.
A megfelelő ruházat fontos: lehetőleg ne farmerban és edzőcipőben, ékszerekkel felaggatva indulj útnak. Kényelmes nadrág, esős évszak(ok) idején vízlepergető, vízálló nadrág és dzseki, vízálló túracipő, illetve -bakancs, valamint réteges öltözködés ajánlott. Túrabotot, kamáslit is vihetsz magaddal. Legyen nálad elegendő víz, étel, keksz vagy csokoládé, utóbbi arra az esetre, ha hirtelen leesne a cukrod. Vigyél magaddal vízálló takarót, főleg, ha egésznapos túrára indulsz. Legyen nálad zseblámpa/fejlámpa, síp, térkép és iránytű, ragtapasz és alap elsősegélynyújtó készlet. Nejlonzacskó, amibe a szemetet tudod tenni. (Mert azt ugye nem kell külön mondani, hogy ne szemetelj?) Adatok. Ha van állandó betegséged, rendszeresen szedett gyógyszerekre van szükséged, akkor egy kis kártyára írd föl ezeket, a teljes neveddel, elérhetőségeddel és a vész esetén értesítendő személy elérhetőségeivel. Én föl szoktam jegyezni a vércsoportom, illetve azt is, hogy nincs ismert allergiám.
Ha csoportosan kirándulsz, akkor is ésszerű ezekből a legalapabbakat magaddal vinni. Mivel én csak 2-3 órás túrákra járok még, takaróm nincsen, és sajnos még térképet sem tudok olvasni (olyan arra-fordítom-a-térképet-amerre-állok típus vagyok), ezért mindig olyan kirándulásokra járok, ahol a túravezető, és más tagok, is gyakorlottak, ismerik a vidéket és ezeknek a készségeknek a birtokában vannak.
Ne feledd!
A túrázás, hegymászás veszélyes, sérüléssel, akár halállal is járhat. Saját felelősségedre válassz erősségi szintet, ismeretlen helyen ne mássz egyedül, légy felkészült! Ne térj le a kijelölt útról, ne szemetelj, ne bántsd az állatokat, ne rongálj. Azaz: tartsd tiszteletben a természetet!