Hurrá, hétfő! #14

Tegnap eszembe jutott, hogy a vershez igazából választhattam volna a saját képeim közül is, illusztrációnak, de addigra már betettem a pinteresten talált fotót.

Ami tulajdonképpen annyira nem is illett a vershez, de az én képeim sem illettek volna. Mert a vers inkább az elszalasztott lehetőségekről szól, a képeimen pedig boldog öregemberek vannak.

Ez a kettő jutott eszembe, de lehet, hogy van még több is. A két bácsi épp békésen kávézgat templom után (nem tudom, mennyire látszik, de tiszta hamu a fejük, amit a templomban az egyfajta közbenjáró-pásztori szerepet betöltő brahminoktól kapnak. Ezt a tisztet csak a legmagasabb kasztbeliek tölthetik be. Az én csapatomban elég sok brahmin volt és az egyik srác ilyen “lelkész” is volt.), és nagyon örülnek, hogy fényképezem őket, a néni pedig a patyolatban dolgozik és maga a tény, hogy fehér emberek érdekesnek találják és fényképezik, arra készteti, hogy pózoljon. (Ha nem lenne világos, a néni mögötti asztal a patyolatnak az a része, ahol a már tiszta ruhát vasalják. Még a vasaló is látszik egy kicsit. Áramot nem fogyaszt. Dédnagyanyám hasonlót használt fiatalasszony korában. )

Úgy kerültem ide, hogy a varrónőhöz jöttünk gyalog, hogy elvigyük a szárinkat, de vasárnap pont nem volt nyitva. A varrodába amúgy csak úgy lépehttünk be, ha levettük előtte a cipőnket. (Ez nem kapcsolódik ide, csak azért jegyeztem meg, mert tőlünk nem áll távol az a nézet, hogy cipővel illetlenség bemenni valahova. Itt Skóciában ez nem egy érthető koncepió 🙂 Egyszer voltam egy szülinapi partin, ahol a háziak otthonra fölvették a cipőjüket! Mondjátok, hogy ez nem csak nekem furcsa…)

A két kávézgató bácsi a templom utcájában szürcsölgetett, beszélgetett, szemben velük egy fogászat hirdette a szolgálatását az egyik házban. Utcakép, majd közelről, a motoros képen láthatjátok egy pici részét a zöld táblának (“dental clinic”). A harmadik fotó a fogászati klinika bejárata előtt közvetlenül készült.

A néni egy sarokkal odébb dolgozott, látjuk, milyen körülmények között vasalják a ruhát. Az nem látszott, hogy hol mosnak, de egy dologban biztosak lehetünk, nem a közeli folyóban, mint a lenti képeken.

Honnan tudom? Onnan, hogy mi sosem a szállodai mosodaszolgálatot használtuk, hanem a sofőrünk elvitte valahová a ruhákat, lényegesen kevesebb pénzért kimosni, és egyik délelőtt munkába menet viccelődtünk azzal, hogy lehet, hogy a mi ruháinkat mossák itt éppen a patakban az asszonyok. Mire a sofőrünk megnyugtatott minket, hogy “Á, dehogy!”. Mert hát ugye látjuk mi is azt, hogy ezek mind egyforma színű meg hasonló méretű anyagok? Mert ezek a kórház lepedői, azért! (Én csak úgy mondom halkan, mert ezeken a képeken pont nem látszik, de mi naponta láttunk abban a patakban teheneket is álldogálni…)

Ha már említettem a szállodát, a Trident hotelben laktunk, medence, szauna, konditerem, minden, ami az öt csillagnak dukál. Így nézett ki belülről:

És kívülről:

szemétdombIgen, ez egy szemétdomb. Még csak nem is a legnagyobb a környéken és úgy tűnik, tehenek sem esznek belőle. Csak azt akartam érzékeltetni vele, hogy az a luxus, ami a hotelen belül van, a legtöbb ember számára elérhetetlen. Egy világ, amiből ők ki vannak zárva. (Egy munkatársnőnk azzal hárította el meghívásunkat a hotelbe beszélgetésre, hogy az anyukája nem engedné, hogy bejöjjön oda.)

Amiért pedig mindezt megmutattam meg elmeséltem, az az, hogy ezek az emberek mindennek ellenére boldogan, vidáman és elégedetten élnek. Pedig ők, legalábbis a hindu vallásúak, még abban a hitben is élnek, hogy mindig lesz egy újabb életük, mindig reménykedhetnek abban, hogy a következő nem lesz ekkora nyomor.

Akkor mi, akik hitünk szerint csak egyszer élünk, miért nem tudunk boldogok lenni ebben az egy életben?! Miért kell úgy élnünk, ahogy Weöres Sándor leírta, hogy mindig minden csak “lehetett volna”?

Te mit teszel ma a boldogságodért?*

*A kérdés nem költői! Nyugodtan írd meg itt a hozzászólásoknál vagy a facebook oldalon, hogy mi az,amit ma teszel vagy szoktál tenni azért, hogy boldog légy. Esetleg, hogy mi az, amit nem teszel, de szeretnél. Mi tenne boldoggá? Mi kell hozzá? Az én egyik “technikám” az, hogy mindennap legalább egyszer nevetek. Ha másképp nem megy, megnézek egy Showder klubot a youtube-on 🙂

Hurrá, hétfő! #14” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon érdekes, színes világ, szerencsés vagy, hogy ott lehettél. Remélem egyszer én is eljtutok! Szívesen nézném még a képeket és olvasnék Indiáról órákon át, úgyhogy ha van időd, jöhetnek még a beszámolók! 🙂

    Kedvelés

Ehhez mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s