Álomország tengerpartján

(Nem, nem Paff, a bűvös sárkányról lesz szó.)

Gondolkoztál már azon, mi történik az álmokkal, miután megálmodtad őket?

Az emberek nagy része nem vagy csak nagyon rövid ideig emlékszik az álmaira, pedig mindenki álmodik, Úgy tűnik, a nők jobban emlékeznek rá reggelenként, bár valószínűleg csak azért, mert fogékonyabbak az érzelmi dolgokra, az azokon való gondolkodásra.

Én szinte mindig emlékszem az álmaimra, általában kettőre, de néha háromra is. Sokszor gondolok rájuk napközben is, de vannak olyanok, amikre évekre visszamenőleg is vissza tudok emlékezni. De miért felejtjük el őket?

Múlt hét péntek este a szokásos módon lefeküdtem aludni, tudván, hogy másnap órára kelek, mert fodrászhoz megyek.

Mostanában elég gyakran előfordul, hogy még a rádió megszólalása előtt fölébredek, akár félórával is, és sokszor ilyenkor már föl is szoktam kelni. Így volt ez most is. Megébredtem és már nem tudtam visszaaludni. Ránéztem az órára. 6:53-at mutatott. Gondoltam, az azért nem olyan rossz, akkor én föl is kelek. Ki is kecmeregtem az ágyból, emlékeztem az álmomra és fölkapcsoltam a villanyt. Ahogy így közelebb kerültem a rádióhoz, észrevettem, hogy  2:02 van. Egy kissé elnéztem az időt, ami szemüveg nélkül nem annyira meglepő, de hogy egy 1-est hogy tudtam 6-osnak nézni, az máig rejtély… Még jó, hogy nem ittam meg a reggeli kávém!

Miután még volt jó pár óra hosszám, visszafeküdtem és most már valóban 8 órakor, a rádióra ébredtem föl. Rögtön két álmomra is emlékeztem, az egyikre még 2 óra előttről és egy másikra, amit már utána álmodtam.

Szombat este, ahogy lefeküdtem, nagyon gyorsan elkezdtem félálomba zuhanni. Biztos ismeritek ezt az érzést, még valamennyire tudatodnál vagy, de ilyenkor gyakran megesik, hogy hirtelen olyan érzésed támad, mintha félreléptél volna egy lépcsőn és egyszerre kettőt léptél a mélybe. Velem viszont most nem ez történt, hanem egyszer csak azt éreztem, hogy az álom kiszippantódott a fejemből. De nem az akkor következő, hanem az, amit előző éjjel álmodtam! Ahogy erre fölriadtam, meg is próbáltam rá visszaemlékezni, de nem ment, ezért gyorsan a második álmomra gondoltam, nehogy az is eltűnjön. Arra még emlékeztem, sőt most is emlékszem, ahogy ezt a bejegyzést írom.

Soha nem éreztem még ilyet, lehet, hogy máskor a korábbi álmaim már alvás közben tűnnek el és elfoglalja helyüket egy új? 🙂 Most határozottan félig ébren voltam és éreztem, ahogy a fejemen keresztül elillant, egy röpke másodperc alatt, mintha sosem lett volna.

Ti emlékeztek az álmaitokra? Vannak visszatérő álmok vagy rendszeres motívumok az álmaitokban?

Ehhez mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s