Rejtő Jenő
A kacagó halott
Veszettül bomlott a tél
És tombolt a mámor a nagy, nagy szivtelen
S ekkor történt egy lázas éjjelen
Hogy bent a kriptaváros holt szivén
Meghalt a szerelem… meghalt a szerelem…
És vadul hörgött az éj
Sirtak a csillagok
Felsikoltott a kéj!
És megálltak mind az órák… napok…
Az élet az éjbe sirt, jajgatott:
“A szerelem halott… A szerelem halott…”
A holtat mind keresték
Kutatták szobámat…
Először jött az éj
Aztán betekintett a bánat
Jött kutatni szenvedély
S mind ott jajgattak, sirtak szüntelen:
“Hol a holt szerelem… Hol a holt szerelem…”
És bejött a borzalom…
Keresgélt hangtalan
A néma hajnalon…
A gyötrelem nyögött be csendesen.
Keresgélt sirva… “Hol az Istenem…”
És sápadtan… vén halál arcával…
Beszólt a hajnalfény: “Megvan a holt szirén…?”
Én röhögtem zokogva
Ők mind ott üvöltöttek…
Mint a sirnál az ebek
És egyszerre eszeveszetten
Hörögve lázba… vadul hirtelen…
Kitéptem a szivem…! s bent volt veresen
szimplanjo.net 