Versvasárnap #34

Kosztolányi Dezső

Énekek éneke

Nem hagysz nekem eleget inni
mannás szájadból sohasem,
hogy megtaníts örökre lenni,
lángként lobogni, éhesen.

Nem hagysz nekem sohasem inni
áldott melledből eleget,
hogy tudjak a szomjamban hinni,
s úgy nézni téged, mint eget.

Az asztalodhoz hívsz naponta,
és mintha rútul játszanál,
a dús teríték csupa pompa,
de üres a pohár, a tál.

Én, férfi, ennék, egyre innék,
s te a mulót megfékezed,
ígérve mindég, tiltva mindég
mint papnő emeled kezed.

Mint szajha kínálsz csók izével,
és körmeidnek éle metsz,
itatsz a könnyeim vizével,
kongó reményekkel etetsz.

A te kegyed áldása megvert,
a te oldásod megkötött,
s lihegve tartasz engem embert,
az isten és állat között.

Így váltod a múltat jelenné,
hogy itt se légy és megmaradj,
a végeset is végtelenné,
és bárhová nézek, te vagy.

Te vagy, mi van, te vagy az emlék,
te vagy, ki küld és hívogat
futnék tetőled s visszamennék,
dajkáld el az én kínomat.

Lásd, én tudom, mi e bujócska,
tudom mi itt e lakoma,
ó folyton-új és folyton-ócska
természet ősi cinkosa.

De mondd, miért e gyatra-elvű
földön nevelni ily hitet,
miért e fájdalmas remekmű,
bennem mi végre épited?

Titokzatos, örök művésznő,
ki ezt a sorsot rótta rám,
boldogtalan játékra késztő,
csodára nevelő anyám.

A verset meghallgathatod Máté Gábor előadásában:

Versvasárnap #33

Nagy László

Én fekszem itt

Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.

Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics koszorúban.

Versvasárnap #32

Bár már október vége is elmúlt, mostanában nagyon sokat járt ez a vers az eszemben, úgyhogy jöjjön egy örök klasszikus, minden időre.

Petőfi Sándor

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Versvasárnap #30

Radnóti Miklós

Lapszélre

Fejem fölött a vén tetőben
szú gondolkodik, majd rágni kezd.
S finom fehér fapor pereg
a versre, melyhez ép
egy-egy szállongó sort vetek.

 

 

Megjegyzés: Olvasd föl hangosan ezt a verset magadnak.

Versvasárnap #27

Szombatra virradóra, életének 102. évében elhunyt Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni (Budapest, 1912. szeptember 8.) nyugdíjas magyar nyelvtanár, oktató, férjének, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója…-adja hírül a hvg.hu.

Különleges vers, különleges formában mára.

Radnóti Miklós: Két karodban

1891255_496442047133866_1707359155_n

Versvasárnap #25

artworks-000039109348-f5mrco-t200x200Folytassuk Burns-szel, még mindig aktuális. Burns képére kattintva hallhatjátok a Felföld, hegyeim! c. verset, Károly herceg előadásában.

SKÓT HÍRNEVÜNK
A Parcel of  Rouges in a Nation

Hová lettél, skót hírnevünk?
Idézünk sírva téged!
Eltűnt veled szép skót nevünk,
mely harci tűzben égett.
Tweed folyónk vígan kanyarog,
várja a büszke tenger,
de az már angol part amott…
Egy országban annyi gazember!

Nem gyűrt le minket senki, bár
fölöttünk vad vihar dult,
s most néhány lelketlen kufár
nagysebtiben elárult.
Ha angol kard jön ellenünk,
az bennünket le nem ver,
de angol pénz lett végzetünk…
Egy országban annyi gazember!

Gaz árulás! Sötét jelen!
Hol egy jel, mely vigasztal?
Miért is nem hullt le ősz fejem
Bruce-szal s a hős Wallace-szal!
Nem félek én, szavam perel,
kimondom, míg szivem ver,
hogy angol pénzért adtak el…
Egy országban annyi gazember!

(Képes Géza fordítása)