Ha egy nap 25 órából állna

De jó is lenne…! Ugye?

De mit kezdenél ezzel a plusz egy órával? Mire fordítanád? Többet aludnál? Több időt töltenél a családoddal, a hobbiddal?

Ha holnaptól kezdve egy órával hosszabb lenne a napom, és tegyük föl, hogy ezt az egy órát bárhová tolhatnám a nap folyamán, akkor azt hiszem, betenném a reggelbe, hogy ugyanúgy 7-kor keljek, mint most és ugyanúgy 9-re kelljen mennem dolgozni, de a kettő között ne 2, hanem 3 óra teljen el.

Arra fordítanám, hogy reggelenként tornázzak, illetve egy kis házimunkát végezzek. (Ez utóbbit azért, mert estére annyira lefáradok, hogy örülök, ha ülni tudok a fotelban, nemhogy még valamit csinálni.) Különösen fárasztó napok után ennyivel többet aludnék.

És ezzel igazából ki is fogytam hirtelen az ötletekből. Ami azért ijesztő, mert ha nem tudod, mivel tölts, akkor nagyon nehéz 1 plusz órát felszabadítani a napodból. Erre még Budapesten, a time management tréningen hívta föl a figyelmünket a tréner és mindenkinek el kellett mondani, mire fordítaná, ha egy órát meg tudna spórolni a napjából. Emlékszem, én azt mondtam, az ebédemet nem az asztalomnál, hanem normálisan, az ebédlőben enném meg.

Ezen a kurzuson persze nem az időutazásról és -tágításról tanultunk, hanem az időbeosztásról, tervezésről, ütemezésről, aminek a segítségével hatékonyabban végezheted a napi munkádat és akár még egy rendes ebédre is futja, nem kutyafuttában.

EDIT: Ez a poszt egészen úgy néz ki, mintha lemaradt volna a vége…(?) De “ne menjenek el a TV-készülékek elől”, mert hamarosan jön a folytatás. Ugyanis mostanában igencsak szeretnék úgykábéminimum 25 30 órát egy napba. Annyi minden van most a listámon, amit meg kellene csinálnom és annyi probléma, amit meg kellene oldanom, hogy az időbeosztás-tervezés-kivitelezés központi témává nőtte ki magát.

Látástól jóllakásig

Gondoltam, az evés-főzés-bevásárlás kapcsán írok bevásárlási tippeket, aztán rájöttem, hogy azt már egyszer megírtam, kicsit más keretek közt, itt.

Talán annyit fűznék hozzá csak, hogy most a “raktár” föltöltésén dolgozom, azaz igyekszem a nemromlandó árukból tartalékokat képezni a spájzban*, ami szerényen egy konyhaszekrény polcának álcázza magát. A konyhám végtelenül kicsi. Annyira kicsi, hogy elmondani nem nagyon lehet, csak látni és ledöbbenni. Két ember fér el benne, egymás mellett, ha nem mozognak. Plusz egyvalaki az ajtóból nézheti őket. Mi a cicámmal meg tudjuk egymást kerülni, illetve én át tudom őt lépni. De én szeretem a konyhámat, mert van benne szép mosogató, piros mérleg, piros edényfogó kesztyű és egy fehér IKEÁS pirító, amire rá van írva, hogy TOAST, és nem nyílik a nappaliba, hanem külön helyiség. Szóval alapvetően elégedett vagyok a konyhámmal.

A konyhám a pirítóval

A konyhám a pirítóval

Található még a konyhámban egy kisméretű hűtő, 3 polccal meg egy nagyon kicsi fagyasztó résszel, ami állandóan lejegesedik. Utálom leengedni. Ebben próbálok meg ezt-azt tartani, alapanyagokat és előre elkészített ételeket is.

*kamra

Miket találsz a hűtőmben-fagyasztómban és a polcokon?

  • só, bors, néhány fűszer (majoranna, fahéj, szegfűszeg, chillipor, currypor, bazsalikom, zsálya, babérlevél, kakukkfű, kardamom, paprika), mostanában gyömbér
  • ecet, olaj, szójaszósz, balzsamecet
  • ketchup, mustár, majonéz, piros arany
  • cukor
  • liszt (teljes kiőrlésű, kukorica- és sima fehér is van most)
  • tészta
  • rizs
  • lencse, csicseriborsó
  • gríz (=búzadara)
  • kuszkusz (most vettem, még nem használt)
  • tarhonya
  • vaníliáscukor, szódabikarbóna, sütőpor
  • kakaópor, kávé, tejpor (most épp van banánostejhez való por is, külön Judit kérésére)
  • tej
  • vaj, margarin
  • tojás
  • krumpli
  • hagyma (vörös-, lila- és fok)
  • uborkát szinte mindig találsz, néha répa, paradicsom, zellerszár
  • felvágott, virsli (ez utóbbit fagyasztom)
  • csirkecombok fagyasztva
  • petrezselyem, szintén fagyasztva
  • jégkocka (!) 🙂
  • spenót (fagyasztva)
  • gomba (most épp nincs, de felszelve szoktam lefagyasztani)
  • konzervek: babok, paradicsomszósz, morzsolt kukorica, hal, ananász, grapefruit
  • élesztő

Nem mindig van minden, de általában ezeket lehet megtalálni nálam, igyekszem, hogy olyan alapanyagok legyenek kéznél, amikből azért lehet kreatívkodni, akkor is, ha kicsit meg kell húzni a gatyaszárat.

Amiből lehet stócolni:

  • mindenféle konzerv (ha szereted, akár gomba, borsó, levesek, “készételek” pl. kolbász lencsefőzelékkel, ilyesmik is lehetnek vész esetére)
  • liszt, cukor, rizs, tészta eláll egy darabig, de mindig figyeld a szavatossági időt és használd föl, ami már a végéhez közeledik! (Semmi értelme elraktározni, hogy aztán ki kelljen dobni. Érdemes előre tenni a leghamarabb lejárót, így az esik kézre.)
  • só, bors, fűszerek, szószok, mustár, stb.
  • kávé, kakaó, dobozos tej, szójatej, palackos víz (ha olyan helyen laksz, ahol nincs ivóvíz vagy rendre vannak hurrikánok, tornádók)
  • müzliszeletek, gabonapelyhek (jól jöhetnek, ismét csak, ha olyan helyen laksz, ahol időről időre evakuálnak vagy a pincébe kell menekülnötök a gyerekekkel pl.)
  • csokoládé, cukorka

Fagyasztható:

  • hús és hal nyersen vagy sütve (Vigyázz! Nem áll el a végtelenségig. Kalkuláld be hétköznapi vacsorákhoz, szombati ebédre, stb. A zacskóra, dobozra vagy egy listára jegyezd, hogy mit mikor tettél el a fagyasztóba.)
  • zöldségek aprítva vagy blansírozva (pl. hagyma, cukkini, répa reszelve, borsó, kukorica, vegyes mirelitzöldségek)
  • gyümölcsök (pépesítve vagy egészben, de nem minden: görögdinnye, szőlő, narancs, mandarin nem, de a belőlük készült püré igen)
  • tojásfehérje
  • gomba
  • sajt, vaj, zsírosabb tej esetleg, tejszín csak akkor, ha nem habot akarunk verni belőle

Ti miket tartotok otthon (szinte) mindig? Miket szoktatok lefagyasztani?

Én elmentem a vásárba fél pénzzel…

Egy új dologba fogtam. Előre figyelmeztetek mindenkit, a módszer nem újkeletű, tehát aki spanyolviaszt vár tőlem, az lapozzon 🙂

Az új dolog pedig: a borítékos módszer!

Fogtam magam, összeszedtem azokat a kiadásaimat, amiket nem online is el tudok intézni, tehát nem átutalások. Aztán fogtam pár borítékot, megcímkéztem őket a kiadások szerint és mindegyik sarkába odaírtam, mennyi a büdzsé egy hétre (hetente kapok fizetést), illetve ide vezetem, hogy mennyit költöttem már el belőle.

A cél: ha valamelyik boríték kiürül, de szükségem lenne pénzre, akkor csak másik borítékból lehet átcsoportosítani, de nem veszek le a bankszámlámról pénzt.

boríték felcímkézve kiadásokra

A siker borítékolva!

 

Útra fel!

Ha rövidebb utazásra, nyaralásra, kirándulásra vagy családlátogatásra mész, nem árt egy jól összedobott, nem túl nehéz bőrönd vagy utazótáska, amiből azért olyan Mary Poppinsosan elő lehet húzni mindent, amire szükséged van. (A filmben egyébként ez az egyik kedvenc jelenetem, főleg, ahogy Michael próbál az asztal alatt rájönni a csalafintaságra.)

De nemcsak a bőrönd, illetve a tartalma fontos egy utazásnál, hanem az előkészületek is, amik megakadályozzák például, hogy a növényeid teljesen csoffadtan várjanak, amikor hazaérsz, de ennek segítségével tudod a fogad is majd megmosni.

Az alább részletezett akcióterv az, amit én szoktam követni, már az osztálykirándulások ideje óta, azóta persze bővült és egyfajta “hazarepülési kisokos” lett belőle.

úúúúúúúúúúúúá-é (—> ezt Florence blogolta ide és mivel ő az egyik hozzám legközelebb álló/ülő/fekvő családtagom, ezért tiszteletből nem törlöm ki :D)

jegyzetfüzet a blogos ötleteimmel

teendők

1. Visszaszámlálás

Láss hozzá idejében! Mielőtt útra kelsz, hagyj néhány napot a takarításra, pakolásra, szervezésre. Használj egy jegyzetfüzetet vagy a naptáradat és jegyezd föl, mi mindent kell megcsinálnod. Pipálj! 🙂

2. Frissen vetett ágy

Indulás előtti éjszaka húzd át az ágyneműt, így tiszta vetett ágy fog várni, amikor hazaérsz. (Hasonló okokból mosogass is el és vidd ki a szemetet.)

növény utcai virágládában Pondicherryben

Utcai növényrengeteg Pondicherryben

3. A növények

Egy kiadós áztatás, zuhany elég, ha csak néhány napra, egy hétre mész el, de ha hosszabb időre, akkor próbáld ki az alábbi ötletek egyikét:

a) Egy réteg kavicsot-követ, esetleg téglát vagy több rétegben hajtogatott törölközőt helyezz a kád/mosdótál aljára és töltsd meg vízzel, de csak annyira, hogy éppen ne lepje el a kavicsokat/téglákat/törölközőket. Erre állítsd a növényeket; a kavicsokon/stb. keresztül szépen lassan szívódik fel a víz.

b) Tölts meg egy PET palackot vízzel, miután apró lyukakat fúrsz a kupakba. Fejjel lefelé állítsd a palackokat a földbe.

c) A következő ötlethez PET palackot vagy vödröt, mosdótálat is lehet használni, a növények nagyságától és vízigényétől függően. Egy madzag egyik végét lógasd bele a vízbe, a másikat pedig helyezd a földbe.

d) Kérj megy egy barátot, szomszédot, hogy öntözze a virágokat, szellőztessen ki, szedje be a postát 🙂

4. A PAKOLÁS (már a célegyenesben)

Erre egy nagyon jól bevált módszerem van, eddig még nem hagyott cserben.

Rém egyszerű: haladj fentről lefelé, a fejed búbjától vagy ahogy a klinikán mondtuk, “tokától bokáig“. Minden egyes testrészednél gondold végig, mit használsz, a tisztálkodáshoz, rendbentartásához. Például: haj – sampon, kefe, fésű, hajlakk, stb., arc – arclemosó, hidratálókrém, tonik, bőrradír, smink, stb. Azt vedd figyelembe, hogy a nyaraláshoz nem ugyanakkora mennyiséget kell pakolnod és nem kell mindent vinned. De mivel a ruhákat is megtervezed, a sminket, kiegészítőket már pofonegyszerű hozzájuk társítani!

Ezt a módszert használhatod a ruháknál is, pl. kalap/fejkendő, sál, alsónemű, zokni.

5. Launch Pad (flyladys kifejezés)

Este készíts ki minden fontosat a launch padre, azaz arra a kis helyre, ahonnan reggel egy mozdulattal, keresgélés nélkül föl tudok őket kapni. Nekem ez a kis komód az előtérben.

Ide kerüljön az útlevél, személyi igazolvány, jogosítvány, ha van kinyomtatva beszállókártya, megvéve vonatjegy, pénztárca, kulcs, mobiltelefon (a töltő már a csomagban, ugye?), bérlet, buszjegy, whatever.

FOLYT. KöV.: A következő posztban részletesebben a ruhákról és kiegészítőkről.