Amikor fölmerül a kérdés, hogy milyen külföldön élni, idegenként, akkor általában arra gondolunk, milyen könnyű vagy épp nehéz munkát találni egy másik országban, mennyi időbe telik, amíg kikecmergünk a kultúrsokkból, van-e honvágya az embernek, hogyan fogadnak minket, bevándorlókat a helyiek. Esetleg szembe kell néznünk azzal, hogy talán nem is nekünk való ez a külföldön élés, hogy otthon jobb, a biztos rossz jobb a bizonytalan nembiztoshogyjónál.
Van egy másik szempont is, amit az ember hanyagol, amikor elhatározza magát a nagy lépésre. Talán eszébe sem jut. Ez pedig az, hogy hogyan fognak viszonyulni hozzánk az otthonmaradtak. Akik nem akarnak, nem tudnak jönni.
Minden egyéb hozzáfűznivaló nélkül álljon itt egy, a Skóciai magyarok fb-csoportban lezajlott beszélgetés. A szürke körrel jelzett egyén az eredeti posztot író hölgy.
Szerintem igenis jó, ha az ember tudja mi a helyzet a hazájában. Mégis csak az a szülőföldje! És attól még magyar marad az ember mert kint él külföldön!!!
Ezzel egyetértek, de azzal a hozzászólóval is, aki szerint ez nem releváns. Engem sem érdekelt volna, de attól még megoszthatta volna, mert biztos vannak, akiket viszont igen. Sajnos, mivel a nő kilépett a csapatból, sosem tudtuk meg, milyen infókat akart volna mégis megosztani és milyen céllal. De azért még jól bedurcázott és most már tudjuk, hogy inkább haza se menjünk, mert nem akartunk volna még az ezredik forrásból is a kesergést hallgatni. Illetve, egy, azaz 1 ember jelezte ezt a véleményét, ketten pedig lájkolták a posztot. Tartom magam ahhoz, amit írtam a végén. Lehetett volna normálisan is.