Hurrá, hétfő! #17+1 (≠18)

A ma reggeli bejegyzésemben említettem, hogy pénteken voltam egy állásinterjún. Amennyiben az eddig banki állásaimat M-mel, B-vel és P-vel jelöljük, akkor most a bank C-re került a sor.

Egy supervisori pozícióra kerestek embert, engem egy ügynökség keresett meg, valamelyik álláskereső oldalon találták, gondolom, az önéletrajzomat. Ma hívott a munkaközvetítő nő, hogy  a bank fölajánlotta a pozíciót! Azt mondta, hogy biztos naggggyon meg voltak velem elégedve, mert sok CV-t kértek be erre az állásra és mégis ilyen gyorsan eldöntötték, hogy engem szeretnének alkalmazni.

Az interjún az jutott eszembe, amit Boér Tamás Tudatos karrierépítés című kurzusán tanultunk: “Pozicionáld magad magasra!”  Ahogy hallgattam a két interjúvoló embert, ahogy beszéltem a karrieremről, az eddigi munkáimról, feladataimról, azon gondolkodtam, hogy tudnám magam “magasra pozicionálni”? Mi lenne az, amit én szeretnék látni egy jelöltben, aki egy supervisori állásra pályázik? Magabiztosságot, az irányítás képességét, a tennivalóknak a célkitűzések fényében történő elosztását. Azt akarnám látni, hogy a jelölt érti, mi a célunk, a távlati és a napi, tudja, milyen indikátorok mutatják meg, hogy jó úton haladunk-e és ha nem, akkor észreveszi, mert tudja értelmezni a trendeket.

Szinte éreztem magamban – miközben Tamás hangját hallottam a fejemben -, hogy már nem csak egy álláskereső vagyok, hanem felmérem a munkát és eldöntöm, hogy akarom-e felvállalni ezt a projektet, mert itt már nem csak arról van szó, hogy ők választanak alkalmazottat, hanem én is választok: munkát, főnököt, projektet.

Boér Tamás online kurzusára még egyébként decemberben jelentkeztem, 8 héten keresztül 8 témában tartott Tamás előadást webinárium formájában, interaktívan, feladatokkal, “házi feladatokkal” (szerintem diák ilyen örömmel házit még nem készített, mint a mi kis csapatunk!). Egy levelezőlistán keresztül tartottuk a kapcsolatot a résztvevőkkel, nagyon jó kis csapat gyűlt össze, sokat ötleteltünk és segítettük egymást. A levlista neve amúgy {tud kar} volt és mivel még karácsonyi időszakban között jelentkeztem, mindig tudományos karácsonyra gondoltam, amikor megláttam 🙂 (Mert hát a dinkaságból az ember még karrierépítés idején sem nő ki teljesen…)

A kurzus kezdete előtt volt egy kb. negyedórás skype-os konzultáció, ahol Tamás rákérdezett, miért jelentkeztem, melyik téma fogott meg. Ahogy akkor is mondtam neki, engem már a “tudatos”-sal megvett :). Az egész tanfolyamban ez érezhető volt, voltak olyan témák, amiket már többször is hallottam máshol, de itt egyértelműen azon volt  a hangsúly, hogy hogyan építsd ezt be az életedbe, hogyan alkalmazd.
De már csak ezért az egy mondatért is megérte: Pozicionáld magad magasra!

Ha érdekel Boér Tamás munkája, a sikertervezes.com oldalon többet is megtudhatsz róla. Érdemes benézni.

Hírdetés

Hurrá, hétfő! #17+1 (≠18)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Átemelte és hozzászólt:

    Egy új rovaton gondolkodom, álláskeresés témában, hogy megosszam a tapasztalataimat, amiket az eddig 10+ évben szereztem itt kint.
    Mivel most is éppen munkakeresésben vagyok, ez az emlékeztető nagyon jól jött. Remélem, nektek is segít!

Ehhez mit szólsz?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s